Chapter 23.

Sajnáloooooom hogy ennyit késteem:( xx.

- Szóval kell liszt, tojás... - soroltam a listáról, amire fel volt írva minden. Felsóhajtott, majd tolta tovább a bevásárlókocsit és szem forgatva hallgatott. - Ennél nagyobb lelkesedést kérek - löktem oldalba.

- Ennyi nem elég? - nézett rám unottan, majd mosolyt festett az arcára. - Szóval, mi kell még? - lelkesedett, mire felnevettem.
- Nem áll jól a színlelés.
- Döntsd már el mit akarsz.
- Most épp bevásárolni - válaszoltam mosolyogva. Megrázta a fejét, majd tovább indultunk. Harryvel bevásárolni nem egy élmény. Vagy morgott valami miatt, vagy csak épp mindent amit meglátott és megtetszett neki, megakart venni. Szóval, miközben lebeszéltem pár dologról, és miután megjegyezte, hogy borzalmas velem vásárolni és miután fizettünk, végre haza felé vehettük az irányt.

- Ki segít bevinni a dolgokat? - kiáltott utánam Harry, amikor én már a bejárat felé mentem.
- A két kezed? - szóltam hátra, mire bosszúsan fújtatott párat, majd behajolt a kocsiba és indulatosan kivette a cuccokat onnan.
- Csak hogy tudd, ezért keményen megfoglak szívatni.
- Alig várom - mosolyogtam rá, mikor beért.
- Remélem még nem felejtetted el, hogy én vagyok az edződ - mosolygott ő is, majd felnevetett, amikor az arcomra fagyott a mosoly. - Így jártál.
Morogtam egy sort, miközben felértünk a lakásomhoz, majd gyorsan kinyitottam az ajtót és becsörtettem.
- Remélem tudod, hogy most utállak.
- Sose utálsz - forgatta meg a szemeit. - Életed végéig kínozni foglak.
- Felbontom a szerződést.
- Milyen szerződést? - röhögött.
- Az edzőit - vágtam rá. Vigyorgott.
- Aztán két hét és itt lustálkodnál. Azt meg te nem szeretnéd - lepakolt a pultra, majd mosolyogva nézett le rám. Mérgesen elnéztem mellette, majd felsóhajtottam. Kezeit a derekamra rakta, mire ismét felnéztem rá. - Tegyük fel, hogy utálsz.
- Tegyük.
- Tegyük fel, hogy én is téged - mondta. Vállat vontam. - Akkor nem kell segítenem sütni? - pislogott le rám.
- Megsütlek én téged, ha nem segítesz - csaptam a karjára, mire nevetve megrázta a fejét, majd nyomott egy puszit a homlokomra és elengedett.
- Majd nézlek - vigyorogva le ült egy székre, s megforgattam a szemeimet, majd levettem a kabátom.
Valahol éreztem, hogy a sütésből nem lesz semmi, de azért bekészítettem minden hozzávalót a pultra. Harry csendesen figyelt, ahogy a konyhában forgolódtam és már kezdtem zavarban érezni magam, amikor egy adag lisztet dobtam felé. Felpislogott rám, amikor a fehér por leülepedett előtte, meg rajta, én pedig ártatlan mosollyal az arcomon néztem rá.
- Nem azért vettem, hogy pazarold - szólt rám szórakozottan, miközben feltápászkodott a székről, amolyan "Még élsz, de már nem sokáig" fejjel, majd kis léptekkel elindult felém.
- Csak már kezdtem unni, ahogy nézel - vontam vállat, miközben hátráltam. Belemarkolt a lisztbe, majd két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és lazán az arcomba dobta. - Baszd meg, Harry - kezeimmel kisöpörtem az arcomból. - Én nem dobtam ennyit.
- Nem érdekelsz.
- Rendben - bólintottam, s hirtelen megindultam, de megcsúsztam. Szívem a torkomba ugrott, amikor majdnem bevertem a fejem a pultba, csak Harry utánam kapott és visszarántott.
- Istenem, de béna vagy - nevetett, majd a mellkasára vont, miközben én próbáltam lenyugtatni a szívemet. - Jól vagy? - mormolta a hajamba.
- Igen - sóhajtottam fel.
- Basszus, ha nem vagyok itt, bevered a fejed a pultba. Tuti jól vagy? - eltolt magától, s végig nézett rajtam.
- Aranyos, hogy így aggódsz - mosolyogtam fel rá, mire homlok ráncolva nézett rám.
- Ez természetes - mondta, miközben elvigyorodott, s megjelentek a gödröcskéi. Kezemet az arcához vezettem, s ujjamat belemélyesztettem a gödröcskéjébe. Zavartan pislantott párat.
- Imádni való - vigyorodtam el.
- Mint te, Szépségem.
- Szóval - pislantottam párat, miután visszanyerte a szívem a rendes tempóját. Ahogy lenéztem Harry szájára, megakartam csókolni. Úgy éreztem, meg kell. Élesen beszívta a levegőt, mire felpillantottam rá. Felvonta a szemöldökét. - Szóval akkor én sütök... - elfordultam tőle, vissza a pulthoz, majd a tál után nyúltam.
- Biztos vagy benne? - kérdezte, miközben keze a derekamon landolt, én pedig megálltam a mozdulatban.
- Teljes mértékben - mondtam határozottan. Ujjai a bőrömbe mélyedtek.
- Tuti? - a fülem mellett szólalt meg, éreztem a leheletét a bőrömön.
- Mit akarsz? - dadogtam, szuggerálva a tálat magam előtt. Hátha ad valami tanácsot.
- Azt, amit te.
- És szerinted mit akarok?
- Mutasd meg - morogta. Sóhajtottam, kezeim rátaláltak az övére, s megfordultam az ölelésében.
- Tegyél fel a pultra, mert egyébként nem tudom megmutatni - mondtam, mire mosolyát visszafojtva félretolt mindent mögöttem, majd elkapta a derekam és felemelt. Elmosolyodtam, Ő pedig várakozva nézett rám. - Helyes ez? - kérdeztem.
- Mi?
- Hát ez - mutattam kettőnkre, majd vállat vontam.
- Régebb óta beléd vagyok esve, mint te azt hinnéd - mondta egyszerűen, mire kihagyott pár ütemet a szívem.
- Mióta? - pislogtam.
- Születésnapod előtt történt valamikor...
- Tessék?
- Jól hallottad. Szóval, most vagy megcsókolsz végre, vagy én foglak, de akkor... - kezdte, de belefojtottam a szót azzal, hogy magamhoz rántottam és ahogy kérte, megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, majd közelebb húzott magához és a kezét felvezette az arcomhoz. Átkulcsoltam a nyakát, majd a hajába túrtam, s most én mosolyodtam el. Kinyitottam a szemeimet, miközben homlokát az enyémnek döntötte.
- Mit mondasz?
- Mire? - mormoltam.
- Ránk.
- Benne vagyok.
- Komolyan? - csillantak fel a szemei.
- Nem egyértelmű? - nevettem, majd magamhoz húztam és a nyakába temettem az arcom.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - mormoltam, mire még szorosabban ölelt magához. - Süthetek?
- Nekem azért lenne jobb ötletem is...
- Nem, Harry.
- Ne szégyenlősködj.
- Mi? Nem szégyenlősködöm.
- Jó, mert már úgyis láttalak meztelenül - emlékeztetett, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Fogalmam sincs, honnan jött ez most, de... Az a te hibád volt. Rám nyitottál!
- Meztelenkedtél.
- Mondom, hogy rám nyitottál - méltatlankodtam.
- Direkt - vallotta be szerényen, mire leesett állal néztem rá. - Most mi van?
- Semmi. Hülye vagy - nevettem el magam.
- Csakis annyira, mint te - mosolygott rám, én pedig nem ellenkeztem, mert ez volt az igazság.

Chapter 22.

HOPE U LIKE IT!:) 

Komolyan. Megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam. Páran körülöttünk tapsolni kezdtek, aztán a fejemben megjelent egy tábla, rajta hatalmas betűkkel, "MIT MŰVELSZ?" szöveggel. Kinyitottam a szemeimet, majd kezeimet a mellkasára raktam és eltoltam magamtól.

- Mit csinálunk? - kérdeztem halkan.

- Épp megcsókoltalak - válaszolt suttogva.

- Jó, erre magamtól is rájöttem - mormoltam. - Neked barátnőd van!

- Már nem sokáig.

- Tessék?

- Jól hallottad.

- Miért csókoltál meg? - kérdeztem. - Nem. Ne válaszolj. Fel kell dolgoznom.

- Minden oké? - vigyorgott. Volt képe vigyorogni.

- Nem. Most csókoltál meg! És én visszacsókoltam. Te jó ég - élesen beszívtam a levegőt, majd lassan kifújtam. - Várj! Megcsókoltál.

- Igen. Meg. Te pedig pánikba estél egy csók miatt - nevette el magát, miközben megfogta a pólóját és magára vette. 

- Nem estem pánikba - ellenkeztem. - Hogy volt képed megcsókolni?
- Hát így - vont vállat. - Megtegyem még egyszer?
- Ugyan, kérlek. Nem akarom, hogy megfájduljon a derekad - gondoltam oldom a hangulatot egy kis viccelődéssel, és úgy tűnt sikerült is, mert apró mosoly jelent meg az arcán. - Azért még haragszom. Te engem ne csókolgass, amikor két hónapig elhanyagoltál a nyomi barátnőd miatt.
- Összezavarodtál?
- Nem, Harry. Dehogy - csattantam fel.
- Jó, sajnálom. Többet nem fordul elő - mosolygott édesen, mire megforgattam a szemeimet. - De azért jó volt?
- Hát, lehetett volna jobb is - válaszoltam, mire felnevetett, aztán megcsóválta a fejét.
- Istenem, de hiányoztál - kapta el a karom, majd vigyorogva magához húzott és szorosan megölelt.
- Te is nekem - szipogtam a mellkasába, mire eltolt magától és szomorúan nézett rám.
- Ne sírj, Szépségem - mormolta.
- Akkor ne mondj ilyeneket - zokogtam, miközben belemarkoltam a pólójába és magamhoz húztam.
- Shh, bébi - simogatta a hátam nyugtatón.
- Ne becézgess, mert megőrülök - mormoltam a mellkasába, s pár pillanat múlva rájöttem, hogy épp egy edzőterem közepén vagyunk, úgyhogy eltoltam magamtól és megtöröltem a szemeimet.
- Most gondolom eljutott a tudatodig, hogy az edzőteremben vagyunk.
- Igen, szóval most már hagyjál - jelentettem ki. Megcsóválta a fejét, majd felnevetett és a futópadok felé bökött. Úgyhogy futottunk. Ketten. Ismét.

*

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam az elmúlt két hétben Harry csókjára. De még mennyire, hogy gondoltam! Viszont erről neki nem kell tudnia.

Ő nem hozta szóba, én nem hoztam szóba. Ez így volt rendjén.

Harry elvállalta az edzésem. Úgy értem, most már Ő az én személyi edzőm, miután nyavalyogtam neki egy hétig, hogy nekem kellő támogatás kell ahhoz, hogy ne hagyjam abba. Úgyhogy végül szem forgatva, de beleegyezett. Viszont én nem gondoltam bele, hogy Ő mekkora állat is valójában. Azt hitte, hogy valami terminátor vagyok, aki mindent bír. Ja, persze.

Hát nagyot kellett csalódnia. Nem tudta, hogy mit vállal. Az a gond, hogy én se tudtam. Voltak jó pillanataink, amikor csendesen edzettem, miközben Ő elégedetten figyelt. Viszont voltak rossz pillanatok is, a rossz napjaimon, amikor semmihez se volt kedvem, Ő pedig jött a futtatásával, úgy értem, a sporttal. Én pedig hisztiztem, mire Ő leordította a fejem, hogy "így semmire se fogunk menni!!". És volt, amikor neki volt rossz napja, akkor értelem szerűen nekem is az lett egy-egy edzése után, ugyanis halálra dolgoztatott. Ezek után én ordítoztam vele, ha még maradt erőm. Szóval így éltünk mi, "békességben", miután kibékültünk.

Szakított a nyomi barátnőjével, mire a csaj hisztizett egy sort neki, aztán Harry rávágta az ajtót, míg én a háttérben jót nevettem. Aztán Harry is, velem együtt.

Egy ideig még haragudtam rá egy kicsit, persze, ugyanúgy beszéltem vele, csak... Hát, néha kissé kiakadtam. Elég gyorsan. Végül Harry egy nap csak úgy beállított hozzám, én pedig már megijedtem, hogy megint edzeni akar, amikor úgy is totálisan ki voltam készülve már, de aztán megnyugtatott, hogy csak beszélgetni akar. És akkor elmondtam neki mindent. Hogy mennyit sírtam, hogy milyen érzéseim voltak. Mindent.

Voltak helyzetek, amikor én épp valahol máshol jártam, egészen pontosan az edzőteremben. Mármint fejben. Harry előtt. Miközben megcsókol.

Na, ilyenkor volt az, hogy Harry zavartan pislogott rám, én pedig csak mosolyogva néztem magam elé.

- Mi az? - kérdezte, miközben leparkolt egy parknál. Edzeni fogunk. Hű, de várom.

- Semmi - vágtam rá egyből, majd megráztam a fejem és rámosolyogtam. Kissé arrébb húzódott, majd kikapcsolta az övét, míg én is a sajátomat. - Szóval, akkor edzünk?

- Hmm - kaptam tőle egy "Nem tudom mi bajod, de rohadtul furcsa vagy" pillantást, majd kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját, majd megkerültem a kocsit és megálltam mellette. - Igen. Edzünk.

- Egy parkban? - kérdeztem, majd megfogtam a felém tartott vizes üveget és belekortyoltam.

- Ja, a természet lágy ölén - mormolta, én pedig félrenyeltem. Nem azért, mert béna vagyok - jó, azért is -, hanem mert egy aranyos kis gondolat szaladt át az agyamon. Köhögni kezdtem, mire Ő párszor megütögette a hátam és vigyorogva nézte, ahogy megtörlöm a szám. - Nem akarom tudni, hogy mire gondoltál, amikor félrenyeltél.

- Maradjon az én titkom - pislogtam, majd előre menekültem és megálltam egy fa alatt.
- Azért vannak ötleteim - bökött az oldalamba, amikor beért. - Szóval - vonta fel a szemöldökét, amolyan "Mit is kezdjek veled?" módon, és szinte láttam, ahogy az agyában megjelennek a gondolatok, hogy mivel is kínozzon. Félve vártam a kivégzésem, majd felpillantottam rá.
- Kitaláltad már mivel nyírsz ki? - kérdeztem kíváncsian. Lenézett rám, majd elmosolyodott.
- Ma küzdeni fogsz.
- Az életemért? - szaladt fel a szemöldököm.
- Azért is. De ellenem.
- Birkózni fogunk? - csillantak fel a szemeim.
- Nem - hűtött le egyből. Lebiggyesztettem az ajkaimat. - Le kell terítened.
- Úgy érted itt? - néztem szét, majd felnéztem rá. - A parkban?
- Miért? Nem szereted nyilvánosan csinálni? - vigyorodott el.
- Harry! - szóltam rá elpirulva. Szórakozottan nézett rám, majd felsóhajtott.
- Szóval, ha le bírsz teríteni, elviszlek kajálni.
- Ó, szóval edzünk, aztán zabálunk, hogy aztán megint megtudj edzetni, mint valami állat?
- Aha, valami ilyesmi - vont vállat. - Na! Melegíts be.
- Úgy bemelegítek... - morogtam.
- Nem morog, melegít.
- Ne utasítgass - úgy döntöttem vitatkozni fogok vele, miközben körülötte futkosok.
- Ne feleselj.
- Ne nézz.
- Ne beszélj.
- Fogd be! - leheltem, majd futottam még pár kört és megálltam mellette. Utasítgatott, hogy mit hogy csináljak, szerencsémre jó kedvében volt és még nevetett is néha a feleselésemen.
- Nincs még egy ilyen, akinek ezt megengedném - sóhajtott fel fejcsóválva.
- Mármint?
- Akinek én vagyok az edzője. Hogy így feleseljen, mint te.
- Szóval kivétel vagyok - vigyorogtam. - Ezt eddig is tudtam - legyintettem. - Mert ők semmit sem jelentenek neked. Engem pedig szeretsz - ugráltam előtte.
- De még mennyire - forgatta meg a szemeit mosolyogva. - Na kezdjük. Szóval valamilyen módon... - nem fejezte be, mert meg kellett állítania a kezemet, amivel megakartam ütni. - Nem verekedni fogunk, Brooklyn.
- De én megakarlak ütni - biggyesztettem le a számat.
- Majd máskor - mondta, majd vigyorogva hívogatott a kezével. Nekirugaszkodtam, majd megpróbáltam ellökni, de ellenállt, úgyhogy a buktatásával próbálkoztam meg. De az se jött össze. Még párszor próbálkoztam, majd idegesen fújtattam párat.
- Feladom! - kiáltottam fel.
- Tuti? Mert akkor nem kajálunk.
- Akkor meg miért nem tudsz már elesni? - üvöltöttem rá idegbeteg módon, majd minden erőmet összeszedve nekimentem és meglöktem. Erősen. Meglepődtem, amikor a kezem után kapott és felsikítottam, amikor magával rántott a földre. Nevetett, mikor elterültem a mellkasán és csak lihegtem.
- Valahogy éreztem, hogy csak fel kell téged idegesítenem - röhögött. Felemeltem a fejem és körülnéztem. Nem volt körülöttünk senki, úgyhogy megnyugodtam, hogy senki sem látta a kitörésem.
- Utállak - nyögtem fel, majd visszafeküdtem a mellkasára. Keze a derekamon pihent, miközben én megtámaszkodtam a mellkasán és lenéztem rá. - Jössz egy ebéddel.
- Vacsora.
- Reggeli.
- Mindegy.
- Pizza.
- Azt rendelni is tudunk - mondta, majd felült, velem együtt. Még az ölében voltam, két lábam a két oldalán volt kinyújtva.
- Vagy süssünk valamit - vetettem fel az ötletet. Felvonta a szemöldökét.
- Felakarod robbantani a lakást?
- Nem - nevettem fel, mire elmosolyodott és megölelt.
- Még mindig nem tudom, hogy bírtam ki nélküled majdnem két hónapot - mormolta a nyakamba. Lehunytam a szemeimet, miközben beletúrtam a hajába. Hát, azt én se tudom.


____________________________________________________________________________

Hiiiiiii.x
Oh my gooood, tudoom nagyon sookaat késtem, sajnálooom:(
Nem voltam jó passzban az ősziszünetben, miután megtudtam, hogy jönnek Bécsbe és én nem mehetek, sírtam vagy három napig, aztán kedvem nem volt semmihez, aztán suli jött, nem volt ihlet. De végre megírtaaaam. Fogalmam sincs mikor lesz rész legközelebb, próbálok nem ennyit késni.
Azért remélem tetszeeett:)xx

Chapter 21.

HOPE U LIKE IT!:)

1-2 hónapja nem voltam jóban Harryvel, de már kezdtem hozzászokni a helyzethez. Hogy nincs Harry. Harry eltűnt. Elnyelte a szerelem rózsaszín köde. Engem pedig itt hagyott. Hát köszi.
Jó, mondjuk megismerkedtem egy sráccal, aki rendes, de... Ő nem olyan, mint Harry. A baj az, hogy mindenkiben őt kerestem. De sose találtam senkiben.

És hiányzott.

De rájöttem, hogy ő megvan nélkülem. Oké, lehet, hogy az utóbbi találkozásunknál egy kicsit megbántottam. De mit számít? Ő is megbántott már engem sok mindennel. Ő se kért sose bocsánatot. Nem jött át, hogy megöleljen, azt mondja, hogy "Sajnálom, Szépségem" és kibéküljünk. Ez elmúlt. Talált mást. Rendben. Én is találtam.

Szatyrokkal a kezemben lépkedtem a lakásom felé, amikor Ashley lépett ki a szomszédból, Harryvel a háta mögött. Na még csak ezt hiányzott. Komolyan.
- Szia - köszönt Ashley mosolyogva.
- Szia - köszöntem vissza, miközben a zárral bajlódtam.
- Akkor én megyek - fordult Harryhez, aki addig engem vizslatott. - Szeretlek - hallottam a mormolását.
- Szia - hallottam Harry hangját, mire majdnem elröhögtem magam. Szegény lány. Mit érezhetett, hogy nem hallotta viszont Harrytől azt a bizonyos szót? Nem néztem rájuk, mert biztosan elnevettem volna magam, csak kinyitottam az ajtót, majd miután bepakoltam, ismét az ajtóhoz léptem. Addigra már eltűnt Ashley, viszont Harry még mindig az ajtóban állt.
- Mi újság? - kérdezte.
- Ne tegyél úgy, mintha érdekelne.
- Pedig érdekel.
- Gondolom mennyire - becsuktam az ajtót, még mielőtt válaszolhatott volna. Most én rontom el a barátságunkat vagy Ő? Néha már magamat hibáztattam.

A következő két hétben néha összefutottunk, váltottunk pár szót. Normális szót. Elmondtam, hogy megismerkedtem Willel, aminek örült, vagy legalábbis azt mutatta, hogy örül. Ő is mesélt, azt mondta jól el vannak Ashleyvel. Aminek én nem örültem, de az már mindegy.
Innentől kezdve, ahányszor összefutottunk, annyiszor dumáltam én Willről, ő meg Ashleyről. Rájöttem, hogy ezzel mindvégig a másikat akartuk idegesíteni, és ahogy néha elnéztem az arcát, miközben én Willről beszéltem, látszott rajta, hogy idegesíti is.
És szerintem ő is élvezte, ahogyan én reagálok Ashleyre.

Eddel elmentünk bulizni, amiről másnap már tudott Harry is. Hát persze, hogy tudott róla, Ed mindent azonnal elmondott neki. Vagyis Harry kiszedte belőle.
- Milyen volt a buli? - kérdezte, miközben neki dőlt az ajtófélfának.
- Jó. Igaz, leöntöttek, de jó volt - legyintettem. Elvigyorodott.
- Leöntöttek?
- Nem vicces.
- Dehogynem - nevetett, majd mikor megcsaptam, abbahagyta. - Jó, rendben. Na és hol hagytad Willt? - komorult el az arca.
- Ő... Otthon maradt.
- Nem a bulizós fajta?
- Nem.
- Még szerencse.
- Mi?
- Semmi - tartotta maga elé a kezeit, majd mosolyogva nézett rám. - Csak jobban örülök, ha Eddel vagy.
- Ja, mert akkor mindent megtudsz tőle.
- Pontosan - vigyorgott. - Örülök, hogy összebarátkoztatok.
- Hát még én - mormogtam. - Na, mennem kell, mert Will ma este átjön és még csinálnom kell... Dolgokat.
- Dolgokat? - kérdezett vissza. Igazából már nem kellet csinálnom semmit.
- Igen. Dolgokat.
- Értem - bólintott, aztán megakadt a tekintete a karkötőmön, amit még tőle kaptam. Mosolygott, én pedig megráztam a kezem, majd lehúztam a pulcsim ujját. Másodpercek alatt elromlott a kedvem, ahogy eszembe jutott, hogy akkor még milyen jó volt minden. Nem úgy mint most.
Nem veszi észre, hogy minden elromlott? Mióta a képbe jött a barátnője, azóta minden rossz?! Nem veszi észre, hogy ez engem milyen rosszul érint? Hogy hiányzik? Attól függetlenül, hogy néha beszéltünk pár szót.
- Akkor én... - mormoltam, felpislogtam rá a már könnyes szemeimmel.
- Brooklyn... - kezdte volna, ám megráztam a fejem és becsuktam az ajtót előtte. Nem akartam sírni miatta már megint, mégis megtettem.

Nem jött aznap Will, ugyanis lemondtam valami irtó béna kifogással. Aztán sírtam egy jót.
Végül megígértem magamnak, hogy nem fogok többet sírni miatta. Soha többet.
Röpke 1 nap szomorkodás után, elhatároztam, hogy ismét edzőterembe fogok járni. És nem fog érdekelni, hogy ott lesz. Legyen. Nem fog érdekelni.
Ja, persze. Ez egészen addig tartott, amíg be nem léptem a terembe és meg nem láttam őt félmeztelenül, izzadtan, ivás közben. Hatalmasat dobbant a szívem, komolyan, még én is meglepődtem rajta, hogy mi van velem.
Nyugodtságot színlelve lépkedtem a futópadhoz, majd miután lepakoltam, felálltam rá. Épp elakartam indulni, amikor megszólított. Ki gondolta volna, hogy észre fog venni?
- Szia - köszönt.
- Szia - bólintottam.
- Örülök, hogy újra itt vagy - mondta, én pedig elmosolyodtam.
- Én is.
- Szóval, csak azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved valahová elmenni a hétvégén?
- Nem ér rá a barátnőd? - csúszott ki a számon, mire megvillantak a szemei és dühösen nézett rám.
- De rá ér, csak én veled akarok menni!
- Nos, nem. Programom van.
- Ja, persze, biztos - bólintott gúnyosan, mire idegbeteg módon leugrottam a padról. - Most elakarsz menni?
- Igen!
- Hát nem fogsz! - dühösen megragadta a karomat, majd maga felé fordított. Az edzőterem közepén álltunk, körülöttünk jó pár kíváncsi tekintettel és úgy tűnt üvöltözni fogunk egymással. - Gyerünk. Beszéljük meg, hogy mi a bajod lassan két hónapja! - kiáltotta.
- Biztos kíváncsi vagy rá? - ordítottam. - Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy magasról teszel arra, hogy mi van velem!
- Ó, szóval most azt mondod elhanyagollak?
- Igen, pontosan ezt mondom! Elhanyagolsz!
- Én? Én hanyagollak el? - nevetett kínosan, miközben körbefordult. - Érted. Én hanyagolom el - szólt oda egy embernek, majd megdörzsölte a halántékát, még mielőtt visszafordult volna hozzám. - Csak hogy tudd, te hanyagolsz el engem! - üvöltötte az arcomba.
- Én?? Nem veszed észre, hogy a hülye kis barátnőd mindent elrontott? - valószínűleg kidagadt egy ér a homlokomon, de nem zavart, jól esett üvöltözni. - Elegem van Ashleyből! - visítottam.
- Nekem meg Willből! Akárhányszor találkozunk csak róla tudsz beszélni! Will így, Will úgy. Hát tudod mit? Leszarom Willt! - ordította teljes hangerővel, körülbelül már mindenki bennünket bámult.
- Úgy, ahogy leszarsz engem is? - üvöltöttem. Mindketten hevesen lélegeztünk, miközben egymást néztük. - Szerintem felejtsük el egymást!
- Rendben, már meg is történt! - idegesen a hajába túrt.
- Csodálatos.
- Nagyszerű.
- Pazar.
- Hát ez oltári - szólalt meg valaki, mire mindketten felé kaptuk a fejünket és gyilkos tekintettel néztünk rá. - Nem szóltam - tartotta fel a kezeit.
- Akkor ezt megbeszéltük - mondtam dühösen.
- Még nem végeztünk, ugye tudod? - nézett rám ingerülten, körülbelül 5 centi választott el bennünket.
- Miért? Mit akarsz még? - üvöltöttem ismét, aztán ledöbbentem, amikor magához rántott és még mielőtt bármit is tehettem volna, megcsókolt.

Chapter 20.

HOPE U LIKE IT!:)

Egy egész hétre nem készültem kimozdulni a lakásomból, egyrészt mert Harry úgy tudta, hogy "kirándulok", másrészt gáz lett volna vele találkozni és egyből megértette volna, hogy hazudtam neki. Felkészültem az egy hetes tévé előtt ülésre és semmittevésre meg a rossz kedvre is. Bár az alapból meg volt.

A harmadik napomat éltem a tévé előtt szenvedve, amikor csöngettek. Felvontam a szemöldököm, kikapcsoltam a tévét, majd lélegzetvisszafojtva ültem egy helyben. Aztán még egyszer csöngettek. Lábujjhegyre álltam, majd halkan a hálóm felé lépkedtem.

- Brooklyn? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, én pedig lefagytam. - Mit keresel itt?

- Hát ezt én is megkérdezhetném tőled - morogtam megfordulva. Csodálkozva nézett rám. - Honnan van kulcsod?

- Én vettem a házat - válaszolt, mire bosszúsan fújtam egyet. 

- Attól még nem kellene betörnöd a házamba!

- Nem törtem be! - vitatkozott.

- Akkor ezt minek nevezed?

- Miért vagy itthon? - fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

- Elmaradtak a dolgok - vontam vállat könnyedén.

- Vagy nem is volt semmi dolog - vonta fel a szemöldökét, én pedig elpirultam. - Tudtam - mondta, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám. - Szóval miért hazudtál? 

- Nem hazudtam - mormoltam.

- Most is hazudsz. Miért?

- Mert nem akarok veled találkozni! - csattantam fel, mire döbbenten meredt rám.

- Miért?

- Mert nem és kész.

- Ez nem válasz.

- Nem érdekel.

- Jó - bólintott. - Akkor most úgy teszek, mintha nem csalódtam volna benned egy nagyot - mormolta.

- Baszd meg, Harry - motyogtam szomorúan. - Inkább menj el.

- Rendben. Azért megölelhetlek még egyszer? 

- Minek? Nem akarom.

- Dehogynem - elkapta a karom, majd még mielőtt ellenkezhettem volna, magához rántott és körém fonta a karjait. - Mi a baj?

Csak egy kissé elhanyagoltnak érzem magam a hülye barátnőd miatt. 

- Semmi - mormoltam ehelyett, és eltoltam magamtól.

- Oké, majd szólj, ha beszélgetni szeretnél erről - kissé idegesnek tűnt.

- Oké, majd szólok.

- Jó, szia - trappolt ki a lakásból, majd bevágta az ajtót, én pedig hatalmasat sóhajtva temetettem a kezeimbe az arcom. 

- Szia, leülhetek? - szólt hozzám egy rekedtes férfi hang, majd mikor felnéztem, szembetaláltam magam két tengerkék szempárral.

- Persze - bólintottam, mire elmosolyodott és helyet foglalt velem szemben. Egy kávézóban ültem és tulajdonképpen csak bambultam ki az ablakon. 

- Ed vagyok.

- Edward?

- Nem, csak Ed - nevette el magát.

- Brooklyn - mosolyogtam rá kedvesen, miközben megpróbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy Harry második neve Edward.
- Szép név - kezét összefonta az asztalon.
- Köszi - zavartan elmosolyodtam, barna tincseimet kezdtem piszkálni az arcomnál.
- Szóval... Én csak láttam, hogy egyedül vagy és hogy nincs jó kedved, gondoltam ide jövök és... Zavarban vagyok, tudod? - szemét lesütötte és aranyosan elnevette magát. Kuncogni kezdtem, ez irtó cuki volt. Felnézett, kék szemeivel az arcomat fürkészte. - Szóval mi a baj? Mármint...
- Fiú dolog - vontam vállat lehangoltan. Bólintott.
- Nem vesz észre? - kérdezte. Megráztam a fejem. - Észre vesz? - vállat vontam a kérdés után. - Barátod? - mosolyodott el.
- Méghozzá a legjobb - sóhajtottam fel.
- Ó! - bólintott úgy, mintha már mindent értene. - Ó! Óóó. Óó.
- Igen?
- Szóval a legjobb barátod egy fiú? Azt ugye tudod, hogy nem létezik fiú-lány barátság? - előre dőlt, mélyen a szemembe nézett.
- Baromság. Igenis létezik. Itt a példa rá. Én és Harry Kibaszott Styles.
- Harry Styles? - nevette el magát hitetlenül.
- Mondd, hogy nem ismered - temettem a kezembe az arcom.
- Dehogynem. Jó haverom. Most van valami csaja és... - elhallgatott, mikor meglátta a tekintetem. - De gondolom már tudsz ezekről - tette hozzá és kissé hátrébb dőlt, mintha elakarna húzódni a kitörni készülő dühöm elől. Mennyi az esélye annak, hogy Harry egyik haverjába botlok egy kávézóban? Ennél szerencsésebb már nem is lehetnék, komolyan.
- Hát ez remek - mormoltam.
- Nyugodtan panaszkodhatsz, nem adom tovább neki.
- Nem fogok panaszkodni.
- Rendben, akkor megemlítem neki, hogy összefutottunk.
- Nyugodtan - vontam vállat hanyagul.

- Hallom összefutottál az egyik haverommal - Harry hangja hasított a csendbe mögülem, miközben én az ajtózárral bénáztam másnap este. Megint találkoztam Eddel, és a kelleténél egy kicsivel többet ittunk, de azért még észnél voltam.
- Tegnapiról beszélünk vagy a mairól? - fordultam felé mosolyogva.
- Mai? - lépkedett közelebb.
- Mai - bólogattam, miközben megtámaszkodtam a falnál.
- Ittál?
- Dehogy - mormoltam.
- Ed említette, hogy nem voltál jól.
- Jól? - kuncogtam. - Hát mostanában nem vagyok jól. Tudod. Miattad.
- Miattam? - vonta fel a szemöldökét.
- És a kis barátnőd miatt. Hogy is hívják?
- Ashley - vágta rá.
- Elhiheted, hogy igazából nem érdekelt - nevettem el magam, és kissé arrébb löktem Harryt, ugyanis elállta az utamat a bejáratihoz.
- Részeg vagy.
- Nem vagyok részeg - jelentettem ki, mikor kinyitottam az ajtót és beléptem. Megfordultam és megfogtam az ajtót, készen arra, hogy becsukjam. - Csak tényleg nem érdekel a barátnőd. És te sem - tettem hozzá. Pislogott párat, majd bólintott és apró mosollyal az arcán elfordult és bement a lakásába. Akkor ezt is megbeszéltük.


Hi.x
Sorry, amiért kéthetente hozok részeket, egyszerűen nem tudok hetente írni új részt, egy részt a suli miatt, másrészt, mert néha nincs is ihlet, ami meg is látszik a részen. Tudom, röviid lett, legközelebb megpróbálok hosszabbat írni:Dxx.

Chapter 19.

HOPE U LIKE IT!:) 

A pólómat lefelé húzogatva lépkedtem a szobám felé, amikor épp feljött a lépcsőn Jared. Megesküdtem volna, hogy kihagyott egy ütemet a szívem a kinézete láttán, de aztán megráztam a fejem és inkább mereven előre bámulva céloztam meg a szobámat ismét.
- Szia - szólított meg, úgyhogy imáim süket fülekre találtak, miszerint hagyjon békén és még csak hozzám se szóljon.
- Helló - köszöntem közömbösön, lassan felé fordultam.
- Rég találkoztunk. Hogy vagy? - kérdezte kedvesen.
- Igen, valóban rég volt - mormoltam. - Jól. Te? - pislogtam fel rá. Barna szemei az enyéimbe fúródtak, s álltam a tekintetét.
- Jól - vont vállat. - Reméltem, hogy összefutunk.
- Én nem - mosolyogtam. - De tekintve, hogy itt lakom, nehéz lett volna elkerülni ezt.
- Hmm - bólintott. - Nem változtál - mosolyodott el. - Ez tetszik.
- Te sem. Ugyanolyan barom maradtál - röhögtem fel, majd elindultam, ám megállított a kezemnél fogva.
- Engedd el - jött egy csendes hang a szobám felől, mire Jared kezei lehullottak rólam, én pedig futóléptekben közelítettem meg Harryt.
- Ez meg mit keres itt? - kérdezte Jared.
- Semmi közöd hozzá - válaszoltam mérgesen, majd még mielőtt Harry bármit is tehetett volna, belöktem a szobámba és becsuktam az ajtót. - Seggfej.
- Gyere ide - mormolta, majd a karjaival körülölelt és felsóhajtott. Határozottan velem nyugtatta magát.

*

Felnyögtem, mikor az utolsó dobozt is leraktuk az új nappalim közepén. Sikeresen leérettségiztem, úgyhogy beköltözhettem az új lakásomba.

- Ma már pakolsz? - kérdezte Harry, karjait a vállamon pihentette. 

- Kizárt dolog - mormoltam, szembefordulva vele. - Inkább csak fekszek és filmezek - vontam vállat.

- Csatlakozok - vigyorodott el.

- Gondoltam - forgattam meg a szemeimet.

- Figyelj... Szerinted egy mozi megfelel első randinak? - kérdezte Harry. Tágra nyíltak a szemeim, megpördültem a tengelyem körül, megfeledkeztem az utolsó előtti doboz kipakolásáról.

- Megismerkedtél valakivel?

- Ööö... - pislogott. - Igen - mormogta. Felcsillantak a szemeim és vigyorogni kezdtem.

- De jó! - lelkesedtem egyből, mire félénken elmosolyodott. - Istenem, de aranyos! Ki az? 

- Egy lány - jelentette ki.

- Azt hiszed ennyivel megúszod? - vontam fel a szemöldököm. - Személy leírást kérek - követeltem. Felsóhajtott.

- Barna szemű, barna hajú, magas, vékony.

- Ennyi?

- Nagyjából.

- Cseszd meg - nevettem, mire elvigyorodott. - Rendben. És mikor randiztok?

- Amikor jó neki. 

- Megismerhetem? - pislogtam fel rá.

- Ha nagyon szeretnéd - mosolygott le rám, majd az ölelésébe vont.

*

Elmúlt a lelkesedésem a lány iránt. Pontosan akkor, amikor rájöttem, hogy Harryvel kezd tönkremenni a kapcsolatunk. Nem lógtunk éjjel - nappal együtt, tekintve, hogy lett egy barátnője. Sőt. Még csak nem is hívtuk egymást. Ő nem keresett, én nem kerestem.

Igaz, hogy szomszédok voltunk, de sose találkoztam vele. Este pedig nem mentem át. Ő se jött. Biztos elfoglalt volt.

Hatalmasat sóhajtva kezdtem takarítani a nappaliban, amikor érkezett egy üzenetem. A telefonomért nyúltam, majd felvontam a szemöldököm. Nocsak, másfél hétbe telt mire megtalálta a telefonját? 

"Este átjöhetnél. Itt lesz Ash is, megismerkedhetnétek" olvastam az üzenetet. És amilyen hülye voltam, rögtön válaszoltam neki, hogy oké. Talán mert reménykedtem benne, hogy velem is foglalkozni fog. Talán mert szükségem volt rá.

Becsöngettem, majd rámosolyogtam az ajtóban álló Ashleyre, aki kedvesen visszamosolygott.

- Biztosan te vagy Brooklyn. Gyere be - invitált beljebb, mintha még sose jártam volna ott. - Ashley vagyok - mondta, aztán minden előjel nélkül magához ölelt. Magas volt, barna, hosszú haja lófarokba volt kötve. Barna szemei kedvesen mértek végig, majd még szélesebben rám mosolygott. - Harry a konyhában van - jelentette be. Bólintottam. Valamiért ideges is voltam. 

Szerencsére Ashley nem jött utánam a konyhába.

- Szia - köszöntem Harrynek, amint megláttam a pultnál. Felkapta a fejét, majd szélesen elvigyorodott.

- Szia, Brooke - tovább szöszölt valamivel a pultnál. Mosolyt festettem az arcomra. Hiányoltam a Szépségem megszólítást. Hova tűnt az ölelés? - Gondolom találkoztál Ashleyvel - csillogott a szeme, miközben beszélt.

- Persze. Nagyon elragadó személyiség - bólintottam. Jó vicc.

- Ugye? Aranyos - bólintott.

- De még mennyire - mormoltam halkan. Igaz, hogy miatta másfél hétig magasról tettél rám. 

- Akkor jössz? - kérdezte hátra pillantva rám. Bólintottam, majd követtem őt, egészen a kanapéig. Levetettem magam a végébe, majd felsóhajtottam. Azt hittem Harry foglalkozni fog velem. Azt hittem.

Elindított valami filmet, addig mi Ashleyvel kedves kis mosolygásokat váltottunk, majd mikor Harry leült, Ő az ölébe mászott, majd átölelte Harry nyakát és hozzábújt. Harry megeresztett felém egy pillantást, mire a fintoromból mosolyt varázsoltam és inkább a tévére szegeztem a tekintetem. 

Ha azt mondom kínszenvedés volt... Enyhe kifejezés. 

Felsóhajtottam mikor vége lett, nem kellett tovább hallgatnom Harry és a csaj kuncogását a nagy semmin. Idegesítőek voltak. Komolyan.

Szerettem volna már menni, de nem akartam felállni és csak úgy kisétálni, már úgy sem vették volna észre. Aztán eljött a pillanat, amikor a kiborulás szélén álltam, amikor úgy éreztem, mintha ott sem lennék, úgyhogy még mielőtt elsírtam volna magam, hatalmasat sóhajtottam és felálltam.

- Ó, hát már ennyi az idő? - néztem a kezemre, amin egy árva óra sem volt, majd megejtettem egy bájmosolyt Harryék felé. A lány mosolygott, Harry pedig felvonta a szemöldökét. - Bocs, mennem kell - motyogtam.

- Hová?

- El - dadogtam, majd megfordultam és elindultam.

- Brooklyn, várj - jött utánam Harry.

- Mi az? - kérdeztem, s elhúztam a kezem, amit megérintett. Nem fordultam meg. Ha ránéztem volna, biztos, hogy sírni kezdtem volna.

- Nézz rám - mormolta. Vettem egy mély levegőt, majd megráztam a fejem.

- Nem.

- Brooke... - kezdte volna.

- Jó éjt, Harry - kitártam az ajtót, és még mielőtt megállíthatott volna, jó erősen be is csaptam előtte.

Miután becsuktam a saját ajtóm, kitört belőlem a zokogás és a kanapéra dobva magam a párnába nyomtam az arcom. Üdv, rossz kedv.

A következő egy hetem amolyan "Utálok mindent és mindenkit" kedvvel telt. Egyedül voltam, minden rossz volt, utáltam az érzést, hogy elvették tőlem Harryt, utáltam, hogy még csak meg sem próbált keresni. Nem hívott, nem jött át, nem üzent, nem tett semmit. Elvolt. Én is elvoltam. Igaz, hogy közben majd' szét szedett az ideg, de elvoltam. Elvoltam a hülye gondolataimmal, amik az őrületbe kergettek. Nem hiányoztam neki. Ő se nekem. Ja, csak szerettem volna, hogy ne hiányozzon.
Hiányzott a nevetése, a poénkodásai, a beszólásai, a hülyeségei, az ölelése, az illata, a becézgetése, az együtt alvások, a... Minden.
Jared után nem sírtam annyit több hónap alatt, mint Harry után egy hét alatt.
Ez baj.
Elhagytam magam, nem jártam futni, nem jártam edzőterembe, nem jártam sehová, csak otthon voltam és vagy sírtam, vagy tömtem magamba az ételt.
Úgyhogy hétvégén rávettem magam egy órás bájcsevej után a bátyámmal, hogy elmegyek futni. Akár 15 percre is, de kimozdulok otthonról.

Szóval futottam. De nem volt jó. Szomorúan kullogtam hazafelé, majd már-már könnyezve lépkedtem felfelé a lépcsőkön, amikor Ashley jött szembe.
- Szia - köszönt kedvesen mosolyogva.
- Szia - mormoltam.
- Minden oké?
- Aha, csak fáradt vagyok - vontam vállat, majd megeresztettem felé egy mosolyt. Még intettem egyet, majd sóhajtva lépkedtem tovább, s megláttam Harryt az ajtóban. Pislogtam, olyan volt, mintha ezer éve láttam volna, pedig csak egy hét telt el.
Halkan lépkedtem az ajtóm felé, imádkozva, hogy ne lásson meg, amikor kiesett a kulcs a kezemből.
- Brooklyn! - örült meg Harry, azonnal visszafordulva, én pedig szitkozódva lehajoltam és felvettem a kulcsom.
- Harry - köszöntem hűvösen, visszapislogva a könnyeim.
- Mi újság? Rég láttalak.
- Semmi különös - vontam vállat. - Fáradt vagyok, szóval... - az ajtó felé böktem a fejemmel.
- Á, értem - bólintott. Mintha csalódott lett volna. Ugyan miért lett volna az? - Esetleg bemehetnék és...
- Nem. Tényleg fáradt vagyok - mormoltam.
- Oké. Akkor izé... Tudod, a jövőhéten valamikor elmehetnénk...
- Az a helyzet, hogy elutazom.
- Merre?
- Nem messze. Csak pár régi haveromhoz megyek - hazudtam.
- Aha, értem - bólintott fintorogva. - Rendben, akkor...
- Szia, Harry - mormoltam, majd kinyitottam az ajtót és beléptem.
- Szia, Szépségem - motyogta, nekem pedig nagyot dobbant a szívem, majd megeredtek a könnyeim és hátra se nézve bevágtam az ajtót.

Chapter 18.

Hi guys.xx
Meghoztam az új részt, tudom, elég gyengusz (mi ez a szó?) lett, de kész lett végül:DDD
Azért...

HOPE U LIKE IT!:333

Alig egy hét múlva, május végén volt a koncert. Soha életemben nem vártam még semmit ennyire, úgyhogy Harryt nagyjából kiidegeltem azzal, hogy állandóan az együttesről dumáltam. Azzal fenyegetett, hogyha nem hagyom abba, akkor nem jön el velem. Persze, tudtam, hogy elfog jönni és ezek csak üres szavak voltak, de megszántam és abbahagytam az áradozást.
Reggel boldogan ébredtem, amolyan "ÚRISTEN MA BASTILLE KONCERTRE MEGYEK A LEGJOBB BARÁTOMMAL, MEGHALOK" érzés kavargott bennem. Tapogatóztam pár pillanatig a telefonomért, majd tárcsáztam Harryt.
- Kik mennek ma Bastille koncertre? - szóltam bele vidáman, hatalmas vigyorral az arcomon.
- Brooklyn, mi a fenét csinálsz fent ilyenkor? Háromnegyed hat van - mormolta a telefonba a reggeli rekedtes hangján.
- Hoppá, nem néztem az időt, sajnálom - nevettem. Szinte láttam magam előtt, ahogy megcsóválja a fejét, majd elmosolyodik.
- Istenem - motyogta leginkább magának, majd hallottam, amint felnyög. - Oké, mondd, hogy nem csak ezért hívtál fel - mondta.
- De, voltaképpen igen - húztam el a szám. - De olyan izgatott vagyok! - kiáltottam.
- Brooke... - sóhajtott fel.
- Te nem? - biggyesztettem le az ajkaimat.
- De igen, szörnyen izgatott vagyok - mondta. Éreztem a "lelkesedést". - Még jobban az lennék, ha nem keltettél volna fel.
- Bocsi - röhögtem el magam.
- Borzalmas vagy.
- Tudom.
- Mindegy, már megszoktam - nevetett. És akkor jött a pillanat, ami még soha. Mindketten hallgattunk és arra vártunk, hogy a másik megszólaljon. Mosolyogtam és fogadni mertem volna, hogy ő is mosolygott. Megköszörülte a torkát, majd felsóhajtott. - Akkor tehát... - szólalt meg, mire még szélesebb mosoly terült el az arcomon.
- Szóval...
- Este megyek érted ötre.
- Oké.
- Akkor...
- Szia - vigyorogtam.
- Szia - nevetett, majd bontotta a vonalat. Vigyorogva meredtem magam elé még pár másodpercig, majd felültem és nyújtózkodni kezdtem.

- Istenem, olyan izgatott vagyok! - ráztam meg Jeremyt félúton a szobám és a fürdő között.
- Értem, elengedhetsz - mondta, mire vigyorogva teljesítettem a kérését és tovább mentem a szobám felé.
Oké, nem szokásom órákat készülődni valamire, de ez az alkalom kivétel volt. A sminket inkább hanyagoltam, mert biztos voltam benne, hogy úgyis lesírom ott a helyszínen. Vagy ötször átöltöztem, mire elfogadhatónak találtam a kinézetem, ami állt egy rövidnadrágból meg egy trikóból és egy bakancsból. Hmm, egyedi.
Lebukdácsoltam a lépcsőn, mikor meghallottam a csengőt, ami azt jelentette, hogy megérkezett Harry. Kitártam az ajtót, vigyorogva néztem az ajtófélfának dőlő Harryre, aki egy félmosollyal válaszolt. Fehér pólót viselt, fekete szűk nadrágot és a szokásos bakancsa helyett egy tornacipőt vett fel.
- Hello, Gyönyörűm - mormolta, majd beljebb lépett és hagyta, hogy a nyakába vessem magam.
- Szia, Harry - arcomat a nyakába temettem, lábaimat a dereka köré fontam. Igazi legjobb barátos viselkedés, ugye? Szerintem is.
- Kész vagy? - kérdezte, mikor lábam ismét a talajt érintette.
- Aha - bólintottam. A kezembe vettem a jegyeket, majd hangos köszönés közepette terelgettem Harryt az ajtó felé.

*

- Fantasztikus. Csodálatos volt - ujjongtam szinte visítva, miután Harry hazavitt. Vigyorogva figyelt, miközben én a "Nagyon jó" szinonimáit mondogattam állandóan. - Imádtam. Szerelmes vagyok Dan Smithbe - ájuldoztam a nappali közepén, Harry keze a derekamra tévedt, mikor épp összerogyni készültem.

- Örülünk, hogy tetszett - mosolygott anyu kedvesen. - Na és Harry, neked bejött?

- Aha, jó volt - vont vállat.

- Jó? - rivalltam rá.

- Bocsánat. Nagyszerű volt. Fantasztikus! - emelte fel a kezeit maga elé, mire elégedetten bólintottam.

- Én is így gondoltam.

- Igaz, én nem vagyok szerelmes Smithbe, de azért jó... Öö, csodálatos volt.

- Ő lesz a férjem - kaptam a szívemhez. - Figyeljétek meg, egymásra fogunk találni.

- Persze, Brooklyn. Menj aludni - kiáltotta Jeremy az emeletről.
- Fogd be! - kiáltottam vissza, mire nevetni kezdett. Fáradtan körbemosolyogtam, megállapodott a tekintetem Harry magas alakján. - Kösz, hogy eljöttél velem.
- Ugyan - legyintett, karjait a derekam köré vezette. - Kellett valaki, aki megvédi Dan-t tőled - mormolta a hajamba.
- Barom - ütöttem vállon, mire röhögve beletemette az arcát a nyakamba.
- Mhm - mormolta, közelebb húzott magához. - Itt maradhatok?
- Tudod, hogy igen - vigyorogtam, ujjaimmal a hajával babráltam.
- Csak udvariasságból kérdeztem.
- Khm - köszörülte meg a torkát valaki, mire szétrebbentünk és Jeremyre pislogtam. Vigyorgott.
- Igen? - vontam fel a szemöldököm, kezeim Harry mellkasán pihentek.
- Mi? Ja, semmi. Csak gondoltam szólok, hogy izé... - pislantott az órára, majd vissza ránk. - Nem akarom, hogy pánikba ess, de Jared alig 15 perc múlva itt lesz - fejezte be. Harry karjai megfeszültek körülöttem, de mikor felmosolyogtam rá, engedett a szorításán.
- Nyugodtan. Úgyse fogok kijönni nagyon a szobámból - vontam vállat könnyedén, megfogtam Harry karját és az emelet felé rángattam.
- Minden oké? - kérdezte Harry, miután felértünk. Rámosolyogtam.
- Igen - bólintottam.
- Tuti? - fürkészett.
- Igen - bizonygattam. - Miért? Nem úgy nézek ki?
- Tekintve a művicsort az arcodon...
- Ez igazi mosoly!
- Na persze - forgatta meg a szemeit.
- Hagyj - nevettem.
- Na, ez az - vigyorgott, mire felnyúltam és beleböktem a gödröcskébe az arcán, amit úgy imádtam. Zavartan pillantott rám, én pedig elmosolyodtam. Megvontam a vállam.
- Imádni való - motyogtam.
- Pont mint te - sóhajtotta, majd elkapta a derekam és lelökött az ágyra. Mellém mászott, karját átvetette a csípőmön, s vigyorogva közelebb húzott magához. - Miért jön Jared este tízkor hozzátok?
- Nem tudom. Nem is igazán érdekel - vontam vállat. Ásítottam, mire kuncogni kezdett.
- Fáradt vagy?
- Aha, úgyhogy szerintem elmegyek fürödni - motyogtam.
- Oké.
- Akkor talán elengedhetnél - céloztam a kezeire, amikkel fogva tartott.
- Rendben - mormolta, majd lecsúsztatta a kezeit rólam. Felpattantam az ágyról, összeszedtem a pizsamám, majd hatalmasat sóhajtva léptem ki a folyosóra, remélve, hogy nem fogok összetalálkozni Jareddel. Nos, ez odafelé be is jött. Viszont visszafelé már nem volt ekkora szerencsém.

...

Hi.x
Oké, emberek. Helyzetjelentés.
Nagyon sajnálom, de a helyzet az, hogy egyáltalán nincs ihlet, plusz most, hogy elkezdődött a suli és 9-be járok, nagyon időm sincs. Tényleg sajnálom, fogalmam sincs, mikor lesz rész.
Pedig a történet meg van a fejemben az elejétől a végéig - igaz, hogy a vége egy kicsit bizonytalan, de na.
Valahogy éreztem, hogy ez lesz. Ne haragudjatok, jelentkezem, amint tudok.xxxxx